CSILLAGSZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2014. aug. 24-én mutatták be a THE LEFTOVERS/A HÁTRAHAGYOTTAK 1/9-es részét.
A sorozat ezen részében a készítők visszaugrottak a 2011. okt. 14-ei elragadtatás idejéhez, az azelőtti napon indítják az eseményeket.
E napon Amy Brennan, a korábban angyalként színésznő mutatta be a 7UP-ból ivást, kinek a Bűnös Maradék későbbi vezetője, Patti mondta el, hogy valami nagy dolog készül, földrengéshez és a világvégéhez hasonlítva az eseményt.
Amy Brennan filmbeli férje elment a 33-as házhoz, ahol fia már 3-szor járt. Hogy itt a 33-as szám jelent meg, az nyilvánvalóan szándékos, hiszen később felteszik neki a kérdést, hogy KÉSZEN ÁLL E, ami után gázrobbanás következtében tűz tört fel a mélyből.http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/the_leftovers_1-9_kepek_1.jpg?36661352
Az ezt megelőző aug. 17-ei CAIRO részben éppen Amy Brennantól kérdezték (Patti-Ann Dowd) ugyanazt, amit most a férjétől, hogy KÉSZEN ÁLL E, mely a JELEK 2014 AUG-06-ban szerepelt.
Patti, aki a világvégéhez hasonlította a 2011. okt. 14-ei eseményt, pedig 3 év múlva mondja, hogy KÉSZEN ÁLLNAK és várnak, aztán Kevin/Justin kezében hal meg, hogy Kevin is megértse.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/the_leftovers_1-8_kepek.jpg?47674672
A 2014. aug. 24-ei részben Justin/Kevin egy a világegyetemben szivárványt húzó macskát néz a telefonon, mikor a szarvas tombolása folyamán sikoltozó gyerekek hangjára lesz figyelmes.
A szarvast végül lelövi 9:17-kor (9x17 = 153), miután azt elütik. Aki a szarvast elüti, és akivel Justin/Kevin házasságtörésbe bonyolódik szintén eltűnik okt. 14-én, a cigarettára gyújtáskor pedig elsüti, hogy a pokolra jut. Justin Theroux, azaz Kevin a sorozat kezdő részében szintén kapcsolatba került a szarvassal, mely a HÁTRAHAGYOTTAK-ban szerepelt.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/the_leftovers_1-9_kepek_2.jpg?92552155
Christopher Eccleston, a pap volt az, aki korábban (2014. júli. 13-án) elsütötte, hogy a tömeges eltűnés nem elragadtatás volt, mert az eltűntek között többen bűnös életet éltek, mely a 17KERESZT ÉS A 84-ES-ben szerepelt.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/the_leftovers_1-3_kepek.jpg?82650690
Christopher testvérét világosította fel, azaz Nora/Carrie Con-t, aki a 2014. aug. 03-ai részben a 42-es számú kérdező volt, aki a 121-re háromszor is igent mondott, mely a JELEK 2014 AUG-01-ben szerepelt.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/the_leftovers_1-6_kepek.jpg?89889098
A 42-es Nora/Carrie Con az aug. 24-ei részben, az elragadtatásszerű eseményt megelőző nap reggelén 6:42-kor kel, konyhájában BATMAN logó látható, családjának eltűnésekor pedig X-et vet a Nap fénye a padlóra. Nora a jövőben Justin Theroux-al jön össze, akinek szintén egy ollós X van a kezén, mely feljebb szerepel a szarvasnál.
Justin fiának, kinek korábban Isten pecsétjét helyezték a homlokára, a kezén egy rózsa tetoválás látható, melyet úgy állítottak be a tömeges eltűnéskor, hogy az a gömbre (talán a Nap, mivel 6-an állják körbe) és a mögötte álló eltűntre, vagy elragadtatottra irányuljon.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/the_leftovers_1-9_kepek_3.jpg?40631472
Érdekesnek találom a sorozatban az októberi időpontra való visszalépést, de magát az elragadtatást az októberre való időzítésével, hiszen a sorozatban Laurie, azaz Amy Brennan volt Nicholas Cage ANGYALOK VÁROSA ( SÓLYOM SZÁRNYÁN 5 ) filmjében az első angyal a könyvtárban, kit bemutattak, Nicholas Cage pedig többször is elragadtatást mutat be az októberi időponthoz kötve, legyen az idén, jövőre, vagy máskor, hiszen a pontos időt nem ismeri senki. Az októberi időzítés természetesen a 8-as számban (octo) keresendő (8MM Cage egyik filmje, 888=IESOUS, stb.).
A THE LEFTOVERS-ben október 13-án sütik el, hogy nagyon meleg az október, amit a KÉPLET-ben is hallhattunk. Nyilvánvaló összekapcsolás.
Nicholas Cage KNOWING/KÉPLET című filmje október 15-én indul, és okt. 19-én zárul, mikor az óriási napkitörés előtt elviszik a kiválasztottakat.
Cage új filmjét, a kiválasztottak elvitelével induló végidős LEFT BEHIND-et pedig többszöri halasztás után 2014. októberben mutatják be, Cage pedig 42 éves pilótát alakít benne.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/left_behind_-_apoklaipszis.jpg?25710190


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 235
Tegnapi: 213
Heti: 235
Havi: 1 263
Össz.: 902 616

Látogatottság növelés
Oldal: KÉSZEN ÁLLSZ?
CSILLAGSZEME - © 2008 - 2024 - csillagszeme.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »