CSILLAGSZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

Putyin gazdasági tanácsadója mondta, hogy az Egyesült Államok folyamatosan fegyverzi és militarizálja Ukrajnát, melynek célja nem csak az, hogy leverjék Donbasszt, hanem hogy visszaszerezzék a Krím-félszigetet, és egy világháborúba sodorják a régiót, amelynek célja az amerikai hegemónia megszilárdítása Eurázsiában és a saját gazdaságuk erősítése, mint azt a korábbi háborúkban is tették. Szergej Glazijev volt az, aki azt javasolta, hogy a szankciókért cserébe Oroszország szabaduljon meg amerikai kötvényeitől és ejtse a dollárt. Putyin mindenesetre óvatosan fogalmazott, mikor Amerikát egy üzleti versenytársnak nevezte, és normálisnak nevezte a helyzetet, nem pedig azt mondja, hogy az USA és a mögötte álló zsidó üzletemberek háborút indítottak Oroszország és az ortodox kereszténység ellen, Ukrajnában pedig egy diktatórikus fasiszta rendszert építenek amerikai (cionista zsidó) ügynökökkel, vezetői posztba ültetve őket. Nem lényegtelen, hogy a Krím-félsziget megszerzésével a nyugati olaj és gázkitermelő cégek szedhették sátorfájukat, kelet-Ukrajnában pedig szintén sátrat vernének, ugyanakkor az infrastruktúrát leépítik, iskolákat, óvodákat, gyárakat lerombolják, a lakosságot pedig a az eddiginél is nagyobb szolgaságba taszítanák orwelli módszerekkel.
2014. júniusának első napján írták, hogy Kijev eladja 38 szénbányáját az IMF hitelért cserébe benyújtott kiadáscsökkentés keretében, melyről május 29-én döntött az ukrán bábkormány.
A bányákat meghirdetését jelképes 1 hrivnyás áron (kb. 20 forint) jelentették be, mert valójában nem a bevétel számít, hanem hogy a támogatási kiadástól megszabaduljon a kormány, mint írják. Az ország szénbányáinak fele magánkézben van, köztük a leggazdagabb ukrán, a Londonban élő Rinat Akmetov kezében, melyek persze nyereségesek, az állami kézben lévők pedig miért is ne veszteségesek.
Hogy miért kell megszabadulni a szénbányáktól oly gyorsan, elég ha a GRAFÉN-nek nézünk utána, amely állítólag hamarosan meg fog változtatni mindent, így a szénbányák is bizonyos “előrelátó”, mindenkin átlépő körök kezébe kerül szépen lassan, ha csak az emberek nem lépnek végre át ezeken az önjelölt vezetőkön.
2014. júni. 24. - Irak legnagyobb olajfeldolgozó gyára Bajdzsi városban a szunita fegyveresek ellenőrzőse alá került.
2014. júni. 24. – Ukrajnában a két szembenálló erő egymásra mutogatott a júni. 27-ig meghirdetett tűzszünet megsértésével kapcsolatban, Putyin pedig eközben javasolta, hogy ne vessék be Ukrajna területén az orosz csapatokat.
2014. júni 24. - Indiának is kellene az orosz gáz és az olaj.
2014. júni. 24-én Putyin a szomszédos nem NATO-tag Ausztriába érkezett, hogy megvitassa az ukrajnai helyzetet és a Déli-áramlat projectet.
Közben arról írtak az osztrák lapok, hogy Ausztria a NATO-tag Magyarországtól kérhet segítséget légvédelme érdekében, mert az osztrák hadsereg történetének legradikálisabban spóroló költségvetése van készülőben, avagy Európa egy újabb hadseregének leépítésébe fognának, hogy azt bevonják a NATO-ba. Az osztrák légtér külföldi országok, vagyis a NATO általi védelmét többen ellenzik Ausztriában, ahogy az osztrákok elutasítják a NATO tagságot és ellenzik Ukrajna NATO tagságát is, ahogyan korábban az osztrákok az EU-ból való kilépést is fontolgatták, azzal kapcsolatban népszavazási kezdeményezést nyújtottak be, mikor 17 éve volt EU tag.
2014.  júni. 24. – AB-SOUL: THESE DAYS.... album megjelenés.
God's Reign, Stigmata, Tree of life, stb. számcímekkel, a borítón pedig a hal belsejébe, ahol eredetileg IESOUS/JÉZUS neve szerepel a keresztényégben, az Ab-Soul került.
                     http://3.bp.blogspot.com/-0aP4M-IXz88/U6oyfTXeLFI/AAAAAAAApAw/iHTDmosNgA8/s1600/absoulthesedayscoverart.jpg
2014. júni. 24. – Luis Suarez, a 9-es játékos megint harapós kedvében volt.
                    http://2.bp.blogspot.com/-QfAEF5ghq8U/U6opUovyjYI/AAAAAAAAo8I/IyF6tn4Z5P0/s1600/26.png
2014. június 24-én a 88 éves II. Erzsébet királynő a Titanic stúdió kiállítótermében megtekintette a TRÓNOK HARCA vastrónját és beszélt a sorozat színészeivel.
http://2.bp.blogspot.com/-SzMq7I_UHfU/U6opbPfjcGI/AAAAAAAAo84/8EpwvGVodEI/s1600/24.png
2014. júni. 24. – Az év első 5 hónapjának adatai azt mutatják, hogy Kína iráni kőolaj importja 50%-al növekedett a 2013-as évhez képest.
Csak májusban Kína Iránból naponta 3.22  millió tonna kőolajat vásárolt.
2014. június 24-én megkezdte az IMF küldöttsége az ukrán fővárosban az újabb tárgyalását, és nemsokára folyósítják a 17 milliárd dolláros hitel következő részletét, persze valamit valamiért, ahogy az lenni szokott.
2014. júni. 24. – Nagy erősségű, 7.9-8.-as földrengés történt Alaszkában. A 71  mérföld mélységű rengés utáni 2 órában 17 utórengést észleltek.
2014. júni. 24-25. – Selfie-vel ünnepli az elmúlt 1 marsi évét  (687 nap) a 2012. aug. 06.-ai (Krisztus színeváltozása) landolással “Marsra” érkezett 17 kamerás Curiosity.
http://3.bp.blogspot.com/-TtCTgNMrk4I/U6opZm6w9hI/AAAAAAAAo8s/FqhQ6HOo9_k/s1600/28.png
2014. júni. 25. - A pilóták hibája és a bonyolult rendszerek okozták a tavaly július 06-ai San Franciscó-i Boeing 777-es balesetet (melyen 307-en utaztak) - állapította meg a kedden nyilvánosságra hozott jelentésében az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB). Az NTSB 27 javaslatot terjesztett elő a hasonló balesetek jövőbeni elkerülése érdekében.
Az úgynevezett “balesetről” írtam a JELEK 2013 JÚLI-2 és a 370-ES JÁRAT REJTÉLYE cikkekben.
2014. júni. 25. - Az orosz parlament felsőháza visszavonta szerdán a Vlagyimir Putyin elnöknek márciusban adott felhatalmazást arra, hogy Ukrajna területén bevethesse a hadsereget az orosz állampolgárok védelme érdekében. A Szövetségi Tanács 154 jelen lévő szenátorából csak egy szavazott nemmel a határozatra, vagyis 153-an szavaztak igennel.
2014. júni. 25. – Denverben, 10. kerületi fellebbviteli bíróság: az államok nem tilthatják a melegházasságokat.
2014. júni. 25. – A 17-et bemutató TRANSFORMERS – A KIHALÁS KORA első premierje.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/tansformers_322_es_a_kihalas_kora.jpg?78473928
2014. júni. 25. - Lemondásra kéri a parlament a román elnököt. A kétkamarás törvényhozói testület együttes ülésen fogadta el politikai nyilatkozatát, amely jogi értelemben nem kötelezi az államfőt távozásra. A dokumentumot 344 vokssal szavazták meg, TIZENHÉT tartózkodás mellett.
az államfő öccse egy, a román titkosszolgálatok látókörében lévő bűnszövetkezet vezetőjének, Sandu Anghelnek (ANGEL/ANGYAL/HÍRNÖK) a családjától fogadott el 250 ezer euró kenőpénzt, hogy közbenjárjon testvérénél az akkor előzetes letartóztatásban lévő Anghel börtönből való szabadon engedéséért vagy enyhébb börtönbüntetés kieszközléséért. Anghelt májusban ítélték el csaknem kilenc év szabadságvesztésre.
2014. júni. 25. – Az izraeli erők 17 palesztint tartóztattak le Ciszjordániában.
Két nappal korábban 37 embert tartóztattak le, a júni. 12-én elrabolt 3 izraeli gyermek miatt. Mióta a gyermekrablás történt, több mint 400 embert tartóztattak le Ciszjordániában és több palesztint lelőttek a keresés közben. Az ENSZ főtitkár aggodalmát fejezte ki a  palesztinok tömeges letartóztatása és a mozgásuk korlátozása miatt, ugyanakkor az emberrablással gyanúsított Hamasz elutasította, hogy köze lenne az esethez. Nem lényegtelen, hogy az elrablások előtt 3 nappal, pünkösd vasárnap hívta össze Ferenc pápa az izraeli és a palesztin államfőket, hogy béküljenek ki, ugyanakkor május végén járt Ferenc Izraelben, mikor tűz is volt máj. 27-én a Születés barlangjában, ami előtt egy nappal járt a helyszínen az egyházfő.
2014. júni. 25. - Rejtélyes jelet észleltek a NASA csillagászai a Földtől 240 millió fényév távolságra, a Perszeusz csillagképben. Hogy megtalálják a jel forrását, a kutatók 17 napot töltöttek a Perszeusz csillagkép vizsgálata során begyűjtött adatok elemzésével; ezeket a NASA több mint tíz éven át gyűjtötte a Chandra röntgenteleszkóp és az Európai Űrügynökség XMM-Newton távcsöve.
2014. júni. 25. – Miután Putyin javaslatára, hogy ne lépjen be az orosz hadsereg Ukrajnába, 153-an szavaztak az orosz parlamentben, Rasmussen, a NATO főtitkár (a szövetségesek külügyminiszterei és az ukrán külügyminiszter tanácskozását követően) bejelentette, hogy Oroszország megszegte a játékszabályokat és eljátszotta a bizalmat. Az ok kelet-Ukrajna oroszajkú lakosságának, avagy a nyugat bábjai szerint a terroristák támogatása, Putyin nem NATO-tag Ausztriában történő Déli-Áramlat gázbiznisze, melynek építését Brüsszel amerikai nyomásra diktatórikusan megtiltotta a tagállamoknak, és talán, hogy a nyugat nem tud Putyin újabb “nem megyünk be Ukrajnába” lépése miatt hamis zászlós cselekményt végrehajtani Oroszország nevében Ukrajnában. John Kerry csak annyit nyilatkozott Putyin javaslatára, hogy: "de ezt 10 percen belül vissza lehet csinálni. Ezt mindannyian tudjuk". És szerinte az volna az igazi előrelépés, ha Oroszország megakadályozná, hogy fegyverek és fegyveresek jussanak át a határon, nyilvánosan felszólítaná Putyin a kelet-ukrajnai fegyveres szeparatistákat, hogy tegyék le a fegyvert, valamint visszavonná a csapatokat a határ közeléből. Vagyis látható, hogy kik adják a szavakat Porosenko szájába, hisz ugyanazt fújják az Európában rendetlenkedő Amerikaiak, mint az új ukrán bábjuk. A NATO-tagországokat pedig a védelemre, azaz a fegyverkezésre szánt összeg emelésére szólította fel, mert ugyebár gáz van Ukrajnában, Irakban és Szíriában, stb., csak éppen náluk nincs.
2014. júni. 25. – Gary Oldman képmutatással vádolta Hollywoodot és védelmébe vette Mel Gibsont, aki pedig korábban vérig sértette a zsidóságot, mikor többek közt azt mondta, hogy a zsidóság a felelős a világ összes háborújáért. Több zsidó mellett a Los Angeles-i Simon Wiesenthal Központ dékánja, Marvin Hier rabbi is bírálta Oldman kijelentéseit. "Gary Oldman azt akarja, hogy a zsidók túllépjenek azon, amit Mel Gibson mondott. De Gibson azt a szlogent idézte, amit Adolf Hitler használt fel hatmillió zsidó meggyilkolására" - fogalmazott a rabbi. Hier szerint Oldman megjegyzése, hogy Hollywoodot zsidók vezetik, az intoleráns és antiszemita szólamokkal cseng egybe, és ennek semmi köze a politikai korrektséghez.
Gary Oldmannak a fehér nyuszis Playboy-nak tett nyilatkozata annyiban érdekes, mivel ő alakította a Harry Potterben Sirius-t, amely az égen a Kutyacsillag, ahogyan Oldman volt Drakula (vér/transzformáció/BATman) is, aki egy farkast dédelgetett. Nos Gary Oldman személyében a Szíriusz, avagy a Nagy Kutya (csillagkép), öreg kutya, azaz Anubisz karakter jelenik meg, aki egyben azt közölte a RED RIDDING HOOD filmben, melynek elején Piroska fehér nyuszit öl meg, hogy a bűnösök elpusztíttatnak, mely a A Nap/Szíriusz DNS hangolása és a fehér nyúl követése cikk alján is szerepelt.
2014. júni. 25. – Tűz ütött ki Jeruzsálembenegy erdős részen, amely 6 tűzfészekből indult pusztító útjára. Kiürítettek több lakónegyedet és a Jad Vasem holokauszt-emlékmúzeumot, amelynek területe szintén veszélybe került. A levegőből hat repülőgépről oltották a száraz és meleg időben gyorsan terjedő tüzet. A területen harminc tűzoltó egység dolgozott folyamatosan, a környékem pedig megszűnt az áramszolgáltatás.
2014. júni. 26. – Amerikai idő szerint szerdán (25-én) történt az Orion kapszula kidobása egy C-17-es szállítógépből és sikeresen landolt. Ez volt az utolsó alkalom, amikor a teljes ejtőernyőrendszert tesztelték az Orion első űrbe vezető útja előtt.
2014. júni. 26. – 64 oldalas jelentésben Ausztrália arra jutott, hogy új helyszínen kell keresni az eltűnt 370-es járatú Boeing 777-es gépet. Az új kutatási zóna a hetedik ív.
2014. júni. 26-án Barack Obama amerikai elnök 500 millió dolláros támogatás jóváhagyását kérte a kongresszustól a mérsékelt szíriai lázadók kiképzésére és felszerelésére, avagy a szír háború életben tartására, a szept. 11-én született elnök hivatalból eltávolítására, melyben nagyrészt John McCain, azaz Káin uraság volt az egyik mozgatórugó, aki elsőként mondta korábban, hogy Irakban ismét bombázni kellene, mikor az ISIS előretört. Az USA mindezidáig vonakodott az iraki kormány amerikai légitámadásról szóló kérését teljesíteni, és említésre került az iraki kormányfő hatalomból elmozdítása is, így az irakiak Oroszországtól és Fehéroroszországtól vesznek vadászgépeket, míg a szír kormány, akit az USA megdöntene, lebombázta az iraki felkelőket (szírek nem támasztották alá), akiket pedig a háttérben az USA titkosszolgálata támogat. Obama a szír kormány megdöntésére szánt 500 milliós támogatást a terrorellenes alapból venné ki, így nyilvánvalóan a jelenlegi szír vezetést az USA kormánya terroristaként kezeli, köztük a szept. 11-es Asszad-ot is (ahogyan 2001. szept. 11-én is terroristák döntötték le a mesében az ikertornyokat), hiszen az veszélyt jelent az USA gazdasági érdekeire, a gáz, az olaj, stb. kiszipolyozására.
2014. júni. 26. – David Icke: Az ISIS által Irakban végrehajtott lázadás a harmadik világháború kezdete, egy másik front, amelyet szintén a háttérből mozgatnak.
Korábban az iraki inváziónál is hallhattuk a harmadik világháborút az akkori amerikai elnöktől, George Bushtól.
2014. júni. 26. - Ősi járvány nyomait fedezte fel az egyiptomi Luxor Harva és Akimenru temetkezési helyein egy olasz régészeti expedíció. Szent Ciprián karthágói püspök és író a világ végének eljöttét látta a pusztító betegégben.
2014. júni. 21-én írták, hogy az Ebola járvány kontrollja kicsúszott a kézből. Már több, mint 330 fertőzöttet regisztráltak Guinea-ban, Sierra Leone-ban és Libériában.
2014. júni. 26. – Fényérzékenység, azaz figyelj oda, hogy mit viszel be a szervezetedbe és mit kensz, vagy fújsz a testedre.
Jelenleg ebben a cikkben kivételesen nem a Nap lett bűnösnek kikiáltva, hanem az ember, aki egyre több SZER-VEZET-be nem illő anyagot fogyaszt.
2014. júni. 26. - Az Európai Unióban évek óta betiltott, rendkívül mérgező, emberre is veszélyes véralvadásgátló Redentint szórtak ki országosan Csányi Sándor OTP vezér cégének kérésére.
2014. júni. 26. - Az iraki miniszterelnök nyilatkozata szerint Damaszkusz a közös határ iraki oldalán lévő al-Káim településnél bombázta az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) harcosait.
A szíriai állami média tagadta, hogy az ország támadásokat hajtott volna végre Irakban. Csütörtökre virradóra a szélsőségesek bevettek egy Bagdadtól egyórányi útra lévő várost, Manszúríjat-al-Dzsabalt, ahol több földgázmező is található külföldi cégek kezelésében. Még aznap váratlanul Bagdadba érkezett William Hague brit külügyminiszter, aki az iraki fővárosban a helyi politikai vezetőkkel tárgyalt, hogy kiutat találjanak az arab ország széthullásával fenyegető válságból.
2014. júni. 26. - A Donyecki és Luhanszki Népköztársaság Szövetségének parlamentje első ülésén ratifikálta a Népköztársaságok Szövetségének (NKSZ) létesítéséről szóló alkotmányos iratot
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_26/273970949/
,  azaz az NKSZ „demokratikus, konföderatív jogi állam”, amely elismeri és védelmezi a polgárok egyenjogúságát
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_26/273970949/
.
Mit mond erre a nyugat és Kijev? Talán azt, hogy terroristák ültek a parlamentbe, kelet-Ukrajnában pedig csak terroristák élnek, akiket el kell zavarni Ukrajna területéről?
2014. júni. 26 .- Turcsinov: az ukrán titkosszolgálat nem egyszer dezinformálta az ország vezetőségét az állítólag készülő orosz katonai inváziót illetően
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_26/273960407/
.
A parancsnoki irányító központban ültünk teljes harckészültségben, hadseregünk maradékai pedig nyílt háborút készültek folytatni keleti szomszédunkkal
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_26/273960407/
- mondta a nyugat bábja, hiszen Oroszország szerinte/ük invázióra készül, mellyel szembe kell szállni, a fiatalokat pedig a frontra kell küldeni gyilkolni. Ugyanekkor a Koponya és Csontok klubos John Kerry mondta Párizsban, hogy Oroszországnak "a következő órákban" be kell bizonyítania, hogy a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár fegyveresek lefegyverzésén dolgozik.”  Kerry szerint Oroszországnak fel kell szólítania a szakadárokat, hogy tegyék le a fegyvert és vegyenek részt a szerintük törvényes (politikai) folyamatban, vagyis újra és újra ugyanaz a süketelés.
2014. júni. 27.- Aláírták Brüsszelben az Európai Unió és Moldova, valamint Grúzia közötti társulási és szabadkereskedelmi megállapodást, valamint az Ukrajnával kötendő egyezmény még hátralévő, a szabad kereskedelemről szóló részét, avagy indulhat az újabb kizsákmányolás. Petro Porosenko ukrán elnök úgy vélekedett, hogy ez Ukrajna számára új perspektívát nyit, valamint a legjelentősebb nap az ország történetében, ami igaz, ha az ő és üzleti partnerei oldaláról nézzük a dolgokat.
Azzal zárják a BBC cikkét, hogy : “More than 420 people have been killed in fighting between pro-Russia rebels and government forces in eastern Ukraine since mid-April, the UN estimates.”
http://news.bbcimg.co.uk/media/images/75877000/jpg/_75877772_75877374.jpg
2014. júni. 27. - Nácinak nevezte Petro Porosenko ukrán államfőt az orosz elnök gazdasági tanácsadója. Szergej Glazjev azzal vádolta az Európai Uniót, hogy erőszakkal vette rá Ukrajnát a társulási szerződés aláírására, amely szerinte nem legitim, mint ahogy maga az ukrán hatalom sem az. Azt mondta, hogy "a megállapodás aláírását követően Európa népe meglepődik majd, amikor ez a náci Frankenstein, akit európai bürokraták és politikusok szültek, bekopogtat az európai országok ajtaján. A volt orosz külgazdasági miniszter azzal vádolta az európai országokat, hogy "katonai puccsot szerveztek Ukrajnában, és ők segítették hatalomra jutni a nácikat" a kelet-európai országban. "Ez a náci kormány bombázza a legnagyobb ukrán régiót" – mondta.
2014. júni. 27. - Az ukrajnai "vérontás teljes beszüntetését" sürgette Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken, mintegy tíz órával az ideiglenes tűzszünet lejárta előtt, hozzátéve, hogy hosszú távú tűzszünetre van szükség a párbeszéd érdekében. A folytatódó harcok ellenére Porosenko pénteken egy brüsszeli diplomáciai forrás szerint beleegyezett abba, hogy 72 órával meghosszabbítsa az éjjel lejáró tűzszünetet, ugyanakkor ismét fegyverletételre szólította fel a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat. Természetesen ez a tűzszünet láthatóan csak szavakkal való játék, miközben szó sincs tűzszünetről, annál inkább a kijevi vezetés alatt álló hadsereg egyre inkább körvonalazódó veszteségéről.
“Tudomást szereztünk arról, hogy Petro Porosenko ukrán elnök úgy döntött, hogy június 30-ig hosszabbítja meg a tűzszünetet, mi is a magunk részéről megszüntetjük a tüzet ugyanerre az időszakra” – mondta a DNK miniszterelnöke.
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_27/Nepfelkelok-Kelet-Ukrajnaban-junius-30-ig-tartjak-be-a-tuzszunetet-4153/

http://www.kisalfold.hu/kulfold_hirek/putyin_a_verontas_beszunteteset_surgeti_es_parbeszedet_szorgalmaz/2387913/
2014. júni. 27. - Annak ellenére, hogy a brit miniszterelnök nem fogott kezet korábban Putyinnal, Károly herceg pedig Putyin cselekedeteit Hitleréhez hasonlította, a Rosznyefty orosz állami olaj- és gázipari társaság és a brit BP Oil International Limited az távol-keleti Habarovszkban egyezménycsomagot írt alá hosszú lejáratú olaj- és olajtermék-szállítás megszervezéséről
Teljes szöveg: http://hungarian.ruvr.ru/news/2014_06_27/A-Rosznyefty-es-a-BP-hosszu-lejaratu-olajszerzodest-rt-ala-3163/
. Korábban az oroszok miatt kellett a briteknek távoznia a Krím-félszigetről és a Gázai övezet egy partszakaszáról. Habarovszk is érdekes egy helyszín, ugyanis éppen itt lőtt rá az orosz hadsereg egy 656 láb széles UFO-ra, mely az Elenin kód és a 656-ban is szerepelt.
Épp az eset előtt szavazott az orosz parlament 153 igennel Putyin javaslatára, az eset után pedig lezuhant Habarovszknál egy Mi-8-as helikopter 17 fővel, az erdők pedig lángolnak.
2014. júni. 27. – TRANSFORMERS – A KIHALÁS KORA amerikai premier, melyben vörös kocsit húzó 17-es akad a hálóba.
Az amerikai film Amerikában játszódik, amerikai szereplőkkel, Mark Wahlberg kocsiján pedig a 07. 14-ei dátum szerepel, vagyis a film amerikai premierje a következő júli. 14-étől 17 napra lett időzítve.
Az újabb 42-est, halászatot és apokalipszist bemutató filmről a KIHALÁS KORA-APOKALIPSZIS, a KIHALÁS KORA ÉS A 666-1 és a KIHALÁS KORA ÉS A 666-2 cikkekben bővebben.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/transformers_-_pusztulas_kora_poszterek.jpg?58256475


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 270
Tegnapi: 213
Heti: 270
Havi: 1 298
Össz.: 902 651

Látogatottság növelés
Oldal: JELEK 2014 JÚNI-08
CSILLAGSZEME - © 2008 - 2024 - csillagszeme.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »