CSILLAGSZEME

HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

2013 decemberében mutatták be a GRUDGE MATCH című filmet Robert De Niro és Sylvester Stallone főszereplésével.
Hollywood ezen két bokszbajnok szerepet eljátszó színésze lett ellenfélként bemutatva a filmben, egy 30 éves konfliktussal és az azóta várt mérkőzéssel a ringben.
Jelentős szempont, hogy filmeket átívelve De Niro mindeközben egyfajta hazatérést mutat be, ahogyan Stallone is Krisztus karaktert magára öltve ült (vagy ültették)  az utolsó vacsora középpontjába és önszántából bevonult a Sír nevű börtönbe, ahonnan megszökött Schwarzeneggerrel, aki ugyanekkor Jézus átjárót és Oriont mutatott be.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/grudge_match_kepek_1.jpg?82945006
Stallone korában Rocky volt, kinek nevében a ROCK/SZIKLA jelent meg, ahogyan Hollywood és a pankráció sztárja, Dwayne Rock Johnson is Krisztus karakteresként mutatta be, hogy benne van a JESUS TEAM-ben, legközelebb pedig Herkules szerepben látható. De Niro pedig a DÜHÖNGŐ BIKA filmben mutatta be boksztehetségét 33 évre a GRUDGE MATCH bemutatójától, Martin Scorserse filmjében.
Nagyon összekapcsolódnak a szálak, ugyanis a GRUDGE MATCH-al egy időben Scorserse Leonardo DiCaprio-val mutatott be egy ördögi karaktert a WALL STREET FARKASA filmben, melyről majd a folytatásban.
A GRUDGE MATCH-ban Kevin Hart hozza össze a két bokszolót egy meccsre, akinek a háta mögött az aranygyermek jelenik meg, ugyanakkor a 101-es szobában lakik és egy sárga fekete lovas Porsche-t vett, ahogyan a pénz és gazdagság villant be az elméjébe.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/grudge_match_kepek_2.jpg?57014225
Kevin Hart ebben az esetben a pénz csábítását mutatta be, ugyanis nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni. Vagy Mammonnak, vagy Istennek.
De Niro bikás karaktere is lényeges, hiszen ebben az esetben Szeth lakhelye jelenik meg, amely természetesen a belső démon leküzdéséről szól, hiszen ebben az esetben is a negatív oldal pozitívvá transzformálása történik, de korábban is rendszeresen alakított alvilági karaktereket. Kevin Hart egyébként éppen De Niro és Stallone mellett mutat ördögöt, ami után De Niro bemegy a bárjába, ahol a pultosa Buffalo italokat vesz elő. Vagyis 33 éve dühöngő bika, most pedig Buffalo.
Stallone pedig, aki Krisztus karakteres színészként jelenik meg a sírból kimászva, a film végén legyőzi a negatív De Niro-t, annak ugyanis megenyhül a szíve, ráébred, hogy meg kell változnia, így voltaképp nem veszít, ha elveszíti a meccset, melyre 30 éve várt.
A boksz az egyébként BOX, aminek jelentése doboz is, melyből ki kell mászni, de a BOX szóban szereplő OX jelentése ivartalanított bika, De Niro pedig éppen a női nem csábításának, férfiúi vágyának nem tud megálljt parancsolni, melyből a konfliktusok is kirobbannak. A jelenések könyve 14. fejezete pedig épp a szűzies életvitellel kapcsolja össze a 144000-et, mely a kundalínivel, a fénnyé válással van kapcsolatban.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/grudge_match_-_ordog_kepek.jpg?68557532
http://www.endelrivers.com/dancers/seth2.png
De Niro és Stallone a filmben zöldbe öltözött (Ozirisz színe), Stallone-nak pedig a Nap szeme megsérült, vagyis a jobb szemére teljesen vak és újra megtalálta a 30 éve elpuskázott szerelmet, mikor a bokszot is abbahagyta.
És figyeld meg, hogy hogyan állnak össze a dolgok magasabb szinten, ugyanis éppen 2014 elején szerkesztette rá egy magyar honfitársunk Stallone nyilazós/keresztes jelenetére a 17-es születésű (1925. júli. 17.) Nagy Lászlótól az alábbi versikét:
Létem ha végleg lemerült,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
[…]
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra?
Ahogyan a 33 évvel későbbi bokszfilmet összehozták ezzel a két bokszos karakteressel és a kis törpe bokszos Kevin Harttal, De Niro a filmben 9 évig bokszolt és 33 meccset nyert meg.
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/grudge_match_kepek_3.jpg?42362396
A filmben pedig a ZOMBIE (élőhalott/feltámadás) kocsinál énekelték el, hogy:
"Oh, mondd, látod-e a korai hajnali fénynél azt, amit oly büszkén üdvözöltünk az alkony utolsó ragyogásánál.”
http://csillagszeme.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/5/259872/kepfeltoltes/grudge_match_-_zombi_kepek.jpg?61658071


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 69
Tegnapi: 213
Heti: 69
Havi: 1 097
Össz.: 902 450

Látogatottság növelés
Oldal: RINGBE SZÁLLÁS 1
CSILLAGSZEME - © 2008 - 2024 - csillagszeme.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »